Tegnap meglátogattuk az iskola táborosait Tápiógyörgyén, persze a táborlakók zöme a volt osztályom diákjai.
Panka hihetetlenül élvezte, kezdve onnan, hogy megérkeztünk és végre pancsolhatott!!! Ki sem lehetett volna vontatni a medencéből, ha a többiek bent maradhattak volna :DD
Aztán ebéd, amit villám gyorsan befalt, majd persze az enyémből is evett, s utána jött egy órácska alvás... csak... nem csodálom hiszen rettentő meleg volt. Utána megnéztünk egy baromfiudvart, ahol persze a paci (amit meg is etetett) a boci, és a hápik vitték a prímet.
A hazaindulás előtt még pancsoltunk egyet, s indulás után az első kanyarban már sikerült is bealudnia. Na a másfél órás utat szerencsére nem aludta végig, de este a lefekvésnél így is megharcoltunk, volt vagy negyed 10 mire elszabadultam a szobájából.