A család is
... olyan valami az életben, ami becses ...
Olaj az élet lámpásában.

Gárdonyi Géza

Sári 9 hónapos

9 hónaposan 6870 g és 69 cm vagyok :D
Mostanra a doktornéni és a védőnéni is VÉGRE tudomásul vette, hogy én ilyen alkat vagyok. Végre anya is fellélegezhet :D
Már 4 fogam van, 2 alul, 2 felül.
Kapaszkodva közlekedem és olykor-olykor elengedek mindent, sőt tegnap még kapaszkodás nélkül fel is sikerült állnom.




A babád egyre ügyesedik, pakol, játszik, komplex mozdulatokat végez, egyre ügyesebb a keze és a szem-kéz koordinációja is sokat fejlődött. Már olyan játékokkal is próbál játszani, mint az építőkocka,  ja főleg lerombolni :P és a különféle gombnyomogatós játékok, de a távirányító is nagyon érdekli már ??? még mindig :D :D :D

Az értelem fejlődése 

Felemel két tárgyat és egyiket az egyik, másikat a másik kezében tart­va, játszik velük. Összeütögeti, egy­másnak tolja a játékokat. Két építőkocka közül az egyiket lete­szi, hogy megszerezhesse a harmadi­kat. Az is előfordulhat, hogy az egyi­ket a szájába dugja, és így nyúl a har­madik után kiskutyám, na ezt imádja :D :D :D főleg a lego babák fejét bekapni. Felismeri a tárgyak méretbeli különb­ségeit. A kisebb tárgyakat mutató-és hüvelykujjával, a nagyobbakat pedig mindkét kezével közelíti meg. A tárgyak térbeli tulajdonságait szemének részleges eltakarásával, vagy fejjel lefelé „tótágas" módszerrel próbálja megváltoztatni. Felemeli a takarót arról a játékról, amelyet szeme láttára rejtettek el :D.  Felfigyel a tér függőleges irányú kiterjedési viszonyaira. Fél a magasabb helyeken. Unatkozó megnyilvánulásokkal fordul el az ismétlődő ingerektől. Az előző napi kedvelt játékot megőrzi emlékezetében. Már előre örül a sikeresen végrehajtott cselekvéseknek és maradéktalanul teljesített utasításokkal kiérdemelt jutalmaknak. Az eltávozott személyek visszatérését természetes eseménynek tekinti, várakozással tekint az ilyen alkalmak elé. Hasonló módon, ugyanilyen várakozással készül a kezéből vagy látóteréből eltűnő tárgyak ismételt felbukkanására  Érdeklődve figyeli mások firkálgatását, rajzolását. Gondolatok egész sorát képes megőrizni tudatában. A szerepjátékok, valamint a problémás helyzetekben megnyilvánuló magatartása a szimbolikus, jelképes gondolkodásmódra utal. Tevékenykedése során kizárja a zavaró hatású, figyelemelvonó környezeti tényezőket. Ja, kis alkalmi süket :( Kitartóan végzi feladatait. 

Közösségi kapcsolatok Az étkezési időszakok közeledtére már előre örül. Sőt, előre jelzi is.  Produkcióit, újabb "tudományát" élvezettel mutatja be az otthon kö­zönségének. A hatásos cselekvése­ket megismétli. Megtanulja az önvédelem és a birto­kában levő tárgyak megőrzésének sajátos képességét. Harcba száll a játékáért. Nagyobb érzékenységgel figyel a többi gyerekre, mint korábban, sírá­sukra ő maga is sírással reagál. Szerencsére még nem, de különös módon figyel rájuk. Mérlegelni kezdi az emberek maga­tartásirányító hangulatait és indító­okait. Igen, és különbséget is tesz ok-ok között, sőt... nemtetszését is kifejezi... Tevekenykedéseibe ágyazva, játékos megjelenítésben fejezi ki újabb félel­meit. Érdeklődve figyeli mások játéktevékenységét, ő maga is szívesen kezdeményez hasonló játékokat- bújócska, fogócskázás. Már vannak kedvelt játékos tevé­kenységei: "csip-csip csóka", "Pá-pá!" játékok,de a labdázást is kitörő örömmel fogad­ja. Tudatos meggondolások alapján választ játékeszközt magának. 
Ledobál dolgokat, tudatosan, hogy aztán visszakapja, odaadja, majd visszakéri a tárgyakat - "Tessék-Kérem-Köszönöm"
Sikít, ha nem sikerül neki valami, vagy ha nem szabad neki... Füldugóóóóóóóó!!!

Evés, fürdés A kekszet, almát önállóan fogyasztja. Ivóssüvegét is ő maga tartja, mikor iszik. Szívesen játszik vele, ügyesen iszik belőle, a szájába veszi, de még önállóan nem iszik belőle. Előfordulhat, hogy félelemmel re­agál az eddig kedvelt fürdésre, előfordul